Október 6-án este szentmisével, majd koszorúzással tisztelegtek Perczel Mór szobránál az aradi vértanúk, valamint gróf Batthyány Lajos miniszterelnök emléke előtt. A megemlékezésen Dizseri András polgármester, Diriczi Zoltán önkormányzati képviselő és Papp László atya emlékezett a mártírokra, a szabadságharc ismert és névtelen hőseire, köztük a 41 diósdi nemzetőrre, valamint hazaszeretetük és helytállásuk máig érvényes példájára.
Érdemes visszatekinteni arra, hogy pontosan mit ünneplünk október 6-án. 1849 tavaszán az ország még az áprilisi Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetését ünnepelte, májusra azonban már beárnyékolta a szabadságharc további sorsát az ország északi határainál felvonultatott orosz haderő híre. A Görgei Artúr honvédtábornok által vezetett feldunai hadtest 1849. augusztus 13-án Világosnál letette a fegyvert Paszkievics főherceg, az orosz intervenciós erők főparancsnoka előtt. Ezt követően Ferenc József azt az utasítást adta Haynaunak, hogy fejeknek kell hullaniuk. Az első kivégzések így Aradon kezdődtek. A köztudat 13 főtisztet tart számon, de az aradi vértanúk köre valójában 15 főre tehető.
Emlékezés és büszkeség
Diósd polgármestere a megemlékezésen elmondta, hogy az aradi vértanúk mellett arra a mintegy százötven kivégzett katonára is emlékezünk, akiknek sorsát ma legfeljebb a korszak kutatói ismerik. Ezen felül azokra a tízezrekre is, akiket a megtorlás éveiben kényszersoroztak a császári hadseregbe, hogy a birodalom érdekeiért harcoljanak, sokszor távol a hazájuktól. Dizseri András arra kérte az emlékezőket, hogy ezen a napon a gyász mellett engedjenek helyet egy másik érzésnek is: a büszkeségnek.
„Legyünk büszkék a vértanúkra. A bebörtönzöttekre. A kényszersorozott honvédekre. A száműzetésbe kényszerültekre. Az elesettekre. Mindazokra, akik vállalták a szabadság ügyének következményeit. És mindezek mellett legyünk különösen büszkék a 41 diósdi férfira. Magyarokra, svábokra, szerbekre, tótokra”
– hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette: Diósd akkori férfilakosságának mintegy 25 százaléka fogott fegyvert a magyar szabadságért. Diriczi Zoltán arról beszélt, hogy „egy település legnagyobb értéke az emlékezet, annak tudata, hogy kik jártak előttünk ugyanazokon az utcákon, kik építették ugyanazt a közösséget, amelyet ma mi örököltünk, és mire voltak képesek akkor, amikor a történelem választás elé állította őket.”
Összefonódások
Az önkormányzati képviselő szerint talán itt kapcsolódik össze legmélyebben Arad és Diósd, hiszen az aradi vértanúk sem voltak egyformák.
„Különböző családokból, különböző vidékekről érkeztek, különböző származású emberek voltak, mégis ugyanazért haltak meg”
– emelte ki a képviselő. Emlékeztetett arra is, hogy 1848 és 1849 hősei nem egy olyan Magyarországért vállalták a küzdelmet, amelyben mindenki ugyanúgy gondolkodik, hanem egy szabad Magyarországért. A szabadság pedig nemcsak jog, hanem felelősség is. Felelősség azért, hogyan bánunk vele, és hogyan bánunk egymással.
Papp László atya megemlékezésében szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy az aradi vértanúk között a megosztottságnak nyoma sem volt. Erre pedig szerinte a mai világban is óriási szükség lenne. Felszólalását azzal zárta, hogy imádkozni fog azért, hogy az országban és a világban az emberek ne megosztottak legyenek, hanem az egységes, szép szeretet, hit és remény építse a nemzetet.
A megemlékezés végén a város képviselői és a helyi egyesületek tagjai, illetve az intézmények vezetői és a Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjai is koszorút helyeztek el Perczel Mór szobránál.
