Ülésezett a képviselő-testület

Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testülete május 28-án tartotta munkaterv szerinti ülését, melyen 26 napirendi pontot tárgyaltak meg a képviselők.

  • A napirend előtti tájékoztató és beszámolók elfogadása után Diósd Város Önkormányzatának 2025. évi beszámolójáról (zárszámadásáról) szóló rendelet tervezete került a képviselők elé. A rendelet és annak mellékletei részletesen bemutatják az önkormányzat, valamint az általa fenntartott intézményrendszer gazdálkodási és mérlegadatait. A költségvetés az év során egy alkalommal lett módosítva, a módosított bevételi, illetve kiadási főösszege 6 973 134 791 forint. A testület 9 igen szavazattal, két tartózkodás mellett fogadta el a rendelettervezetet.
  • A képviselő-testület 7 igen szavazattal, négy tartózkodás mellett hozzájárult, hogy a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet (KOSZISZ) a Diósdi Dió Óvoda telephelyén, a 2026/27-es nevelési évtől kezdődően egy új óvodai csoportot indítson. A tervezett csoport indításának célja a nem óvodaköteles (bölcsődés korú), de óvodai nevelésre érett gyermekek számára óvodai nevelés biztosítása. A csoport működésével kapcsolatos költségeket a kérelmező vállalja magára.

A napirend vitája kapcsán – mely a KOSZISZ képviselőjének részvételével zajlott – szóba került az óvodaépület állapota, kihasználtsága, a jövőbeli gazdaságos működtetés, az esetleges szociális célú részleges hasznosítás (pl. idősek napközije) kérdésköre (Dizseri András, dr. Kósi Brigitta, Spéth Géza, Kiss Zoltán József), valamint a felmerülő javaslatok szélesebb körű és alaposabb megvitatásának, kommunikációjának szükségessége (Morácz Petra).

  • A következő napirendi pontok keretében a testület jóváhagyta a Diósdi Dió Óvoda 2026/27-es nevelési évre vonatkozó létszámát, a Diósdi Városgazda Nonprofit Kft. 2025-ös beszámolóját és 2026-os üzleti tervének módosítását, a Juglans Regia Alapítvány a Diósdi Iskolások Jövőjéért támogatásának elszámolását, valamint az Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságnak a 2025. évről szóló beszámolóját. Utóbbi kapcsán a tűzoltóság meghívott képviselője elmondta: bár összességében csökkent a térségben a tűzesetek száma, továbbra számos riasztás köthető az elektromos hibákhoz, a szabadon hagyott tűzrakóhelyekhez, valamint a viharkárokhoz, villámárvizekhez. Kiss Zoltán József felhívta a figyelmet a beszámoló azon pontjára, mely szerint a térségben Diósdon történt a legtöbb háztartási tűzeset (18), több mint Érden (15). Válaszában a tűzoltó szakember hangsúlyozta: fontos, hogy időnként ellenőriztessük az elektromos hálózatot, ha kell, korszerűsítsük az elavult rendszereket, valamint ne hagyjuk felügyelet nélkül a bekapcsolt háztartási gépeket.
  • A testület úgy döntött 3 millió forint éves keretösszeget biztosít a szabadidős rendőri tevékenység támogatására (szolgálati feladatokon kívüli feladatok ellátása, közös járőrözés a Városrendészettel).

A képviselő-estület úgy határozott, hogy a bűnmegelőzés és a közrendvédelem hatékonyabbá tétele érdekében együttműködési megállapodást köt az Érdi Polgárőr Egyesülettel, melynem keretében a szervezetet 1 millió forint támogatásban részesíti a 2026-os évben. A képviselők felkérték az egyesület jelen lévő képviselőjét, a jövőben fokozzák a jelenlétüket az iskola, illetve a gyalogjárdák környékén.

  • A Diósdi Sportcentrumot üzemeltető Diósdi Városgazda Kft. sportcélú bérleti szerződést kötött a Diósdi Sasfiók Tornaclubbal. A mintegy 250 gyermek és felnőtt rendszeres sportolását biztosító egyesület támogatás iránti kérelemmel fordult a képviselő-testülethez. A testület, méltányolva a klub elmúlt időszakban végzett kiemelkedő munkáját, úgy döntött, hogy a működőképesség fenntartása érdekében az önkormányzat 4 millió forinttal támogatja a sportszervezet tevékenységét.
  • A következő napirendi pontok eretében a képviselők elfogadták a Diósdi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat 2025-ös tevékenységéről szóló beszámolót, valamint a gyermekjóléti feladatok 2025. évi ellátásáról szóló értékelést.
  • Az Arany János utca lakói közül 62-en a lefektetett sebességcsillapító eszközök elbontását kezdeményezték az önkormányzatnál. A testület részletesen áttekintve a kérdéskört úgy döntött: augusztusi határidővel forgalomtechnikai szakértői véleményt kérnek, majd ezt követően döntenek a kérelem ügyében.
  • A képviselő-testület a következő napirendek keretében elfogadta a város útfelújítási ütemtervét, határozatot hozott a Vitéz utcával kapcsolatos megkereséssel kapcsolatban (az útfelújítást és vízelvezetést a Műszaki Iroda által összeállított szükségszerűségi sorrend alapján van mód elvégezni).
  • A testület módosította az útépítési együttműködésről és az útépítési érdekeltségi hozzájárulásról szóló 4/2023. (II. 13.) rendeletet. A módosítást a különböző forgalomtechnikai eszközök (sebességcsillapító elemek, forgalmi tükrök stb.) telepítésére irányuló lakossági igények megjelenése indokolta.
  • Az önkormányzat 2023 júniusában kötött szerződést a közbeszerzési eljárás során kiválasztott tervezővel a Balatoni út–Kavicsos utca, valamint a Gyár utca és a Spar-körfogalom közti szakaszok közötti gyalogjárda tervezési feladataira. A tervező által benyújtott terveket a Pest Vármegyei Kormányhivatal illetékes osztálya nem engedélyezte. A képviselő-testület úgy határozott, hogy a vonatkozó tervezési szerződéseket megszünteti és új közbeszerzési eljárás keretében tervezteti meg a gyalogjárdákat. Mint elhangzott: elvárás, hogy a tervek beadása előtt a tervező egyeztessen az érintett területeken működő vállalkozások tulajdonosaival.
  • A testület egyhangú szavazással elfogadta a települési szúnyoggyérítés biológiai és megelőzésalapú átalakításának irányát; támogatja a kémiai szúnyoggyérítés fokozatos visszaszorítását; felkéri a polgármestert a szakmai együttműködés fenntartására; elrendeli lakossági tájékoztató program kidolgozását; a végrehajtásról évente beszámolót kér.

Péter Szilvia, a Környezetvédelmi Bizottság elnöke felhívta a figyelmet a telektulajdonos lakosok felelősségére, valamint a tájékoztatás, szemléletformálás fontosságára. Mint elmondta: fokozatosan tervezik az áttérést a biológiai gyérítésre.

  • A Német Hagyományőrző Egyesület – Diósd kérelmezte az 1378/7 helyrajzi számú ingatlanon lévő ún. Közösségi Pince kulturális célú igénybevételét. Az ezzel kapcsolatos előterjesztés rögzíti: a területnek az önkormányzaton kívül van egy (természetes személy) résztulajdonosa. Az ingatlan használatára szóló szerződés megkötésének feltétele valamennyi tulajdonos hozzájárulása. Az említett résztulajdonos hozzájárulása nem áll rendelkezésre, így jelenleg nincs mód az ingatlan használatba adására.
  • A képviselő-testület az 1/2026. (I. 29.) sz. önkormányzati rendelet alapján minden év május 31-ig dönt arról, hogy kíván-e a tárgyévben díszpolgári címet adományozni. A testület úgy döntött, hogy ez évben nem kíván Diósd Város Díszpolgára címet adományozni.
  • A képviselők egyhangú szavazással elfogadták a 2025.évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról szóló beszámolót.

A nyílt ülést követő zárt ülésrészen két döntés született. Az egyik: a Diósdhéjban című helyi lap júliustól kéthavonta jelenik meg (ugyanakkor elindul a diosdhejban.hu honlap, amely szerves folytatása a nyomtatott lapnak). A másik: a Környezetvédelmi Bizottság külsős bizottsági tagja, Mezőfi László utódjául Yüce-Ostorházi Kinga Rékát választották meg a képviselők.

Iratkozz fel a Diósdhéjban hírlevélre!

Helyi hírek, események, interjúk – dióhéjban, ahogy Diósd szereti. Minden friss lapszámot elküldünk neked PDF-ben, közvetlenül az e-mail-fiókodba.

RSS